1996 - Conan, a detektív
Original title: 名探偵コナン
A főhős, Kudó Sinicsi, 17 éves középiskolai diák. Kitűnő tanuló, társaihoz képest kiemelkedő intelligenciával, aki szabadidejében a helyi rendőrség munkáját segíti. Egyik nyomozása során egy veszélyes bűnbandát próbál meg lefülelni, ám az akció balul sül el: csapdába csalják és leütik. Ellenfelei egy kísérleti mérget adnak neki, ami nem öli meg, csak visszaformálja testét 10 évvel korábbi állapotába. Hogy elrejtse személyazonosságát támadói elől, felveszi az Edogava Conan nevet. Továbbá beköltözik gyerekkori barátjához, Móri Ranhoz, és a magánnyomozó apjához, Móri Kogoróhoz, annak reményében, hogy megtalálja a támadóit. Mivel nyomozói képességei nem változtak, tovább folytatja a bűnügyek megoldását, amiben a szomszédjától és barátjától, Agasza professzortól kapott szerkezetet segítik. Mivel gyerekként nem vennék komolyan a felnőttek, általában Móri Kogoró nevében beszél (őt elaltatja és hangmodulátor segítségével utánozza a hangját). A babérokat így Kogoró aratja le, aminek köszönhetően az ő üzlete is fellendül. Emellett Conan-nek újra be kellett iratkoznia általános iskolába, ahol három osztálytársával alkotja az Ifi Detektívek-et. themoviedb
-
Plakátok
-
Backdrops
-
Kapcsolódó linkek
-
felirat
-
Filmelőzetesek
Conan, a detektív subtitles for episodes from season 14
-
-
S14E01 "Meitantei Conan" Kaitou Kid's Miracle Midair Walk
-
S14E03 "Meitantei Conan" Metropolitan Police Detective Love Story 5: Part 1
-
S14E04 "Meitantei Conan" Metropolitan Police Detective Love Story 5: Part 2
-
S14E05 "Meitantei Conan" A Mysterious Spring Beetle
-
S14E06 "Meitantei Conan" Teitan High School's Ghost Story: Part 1
-
S14E07 "Meitantei Conan" Teitan High School's Ghost Story: Part 2
-
S14E08 "Meitantei Conan" The City's Crows
-
S14E09 "Meitantei Conan" Synchronicity Case: Part 1
-
S14E10 "Meitantei Conan" Synchronicity Case: Part 2
-
S14E11 "Meitantei Conan" The Tragedy of the Pier in Plain Sight: Part 1
-
S14E12 "Meitantei Conan" The Tragedy of the Pier in Plain Sight: Part 2
-
S14E13 "Meitantei Conan" The Candy House the Witch Lives In
-
S14E16 "Meitantei Conan" A Course Without Protest: Part 1
-
S14E17 "Meitantei Conan" A Course Without Protest: Part 2
-
S14E18 "Meitantei Conan" Poisonous Spider Trap
-
S14E19 "Meitantei Conan" A Code for Star and Tobacco: Part 1
-
S14E20 "Meitantei Conan" A Code for Star and Tobacco: Part 2
-
S14E23 "Meitantei Conan" Momotarou Mystery Solving Tour: Part 2
-
S14E24 "Meitantei Conan" Case of the Long Sleeved Kimono at the Hidden Hot Spring on a Snowy Night: Part 1
-
S14E25 "Meitantei Conan" Case of the Long Sleeved Kimono at the Hidden Hot Spring on a Snowy Night: Part 2
-
S14E27 "Meitantei Conan" Which One's Reasoning Show: Part 2
-
S14E28 "Meitantei Conan" Miracle at Koshien Ball Park! The Defiants Face the Dark Demon
-
S14E29 "Meitantei Conan" The Target Is Mouri Kogoro
-
S14E30 "Meitantei Conan" Dissonance of the Stradivarius Violin, Part 1: Overture
-
S14E32 "Meitantei Conan" Dissonance of the Stradivarius Violin, Part 3: Last Tune
-
S14E34 "Meitantei Conan" Kogoro Gets Drunk in Satsuma: Part 2
-
S14E35 "Meitantei Conan" Metropolitan Police Detective Love Story 6: Part 1
-
S14E36 "Meitantei Conan" Metropolitan Police Detective Love Story 6: Part 2
-
S14E37 "Meitantei Conan" The Mysterious Height Difference of 20 cm
-
S14E38 "Meitantei Conan" A Kidnapping Case... It Seems
-
S14E357 "Detective Conan" Sweetheart Is an Illusion of Spring
-
S14E369 "Detective Conan" The Lucky Man's Suspense
-
S14E370 "Detective Conan" Running Away in a Game
-
S14E376 "Detective Conan" Time Limit Is 15 Hundred Hours!
-
S14E377 "Detective Conan" Momotarou Mystery Solving Tour: Part 1
-
S14E381 "Detective Conan" Which One's Reasoning Show: Part 1
-
S14E386 "Detective Conan" Dissonance of the Stradivarius Violin, Part 2: Interlude
-
S14E388 "Detective Conan" Kogoro Gets Drunk in Satsuma: Part 1
-